Nem kérdés, hogy melyik a jobb. De milyenek egymás mellett?

Látványosan elkezdte lefelé tolni a Toyota Prius III árait a IV-es érkezése, de még így is bőséggel van felára a II-eshez mérten. Melyik mit tud?

 

Három korszak a három generáció, ugyanakkor még a Prius II sem hat vészesen öregnek, pedig már 13 esztendős modellről van szó

Három korszak a három generáció, ugyanakkor még a Prius II sem hat vészesen öregnek, pedig már 13 esztendős modellről van szó

Nem csupán a Ford Mondeo Hybriddel eresztettük össze az Év Autója díjra is esélyes legújabb Toyota Priust (az a cikk itt olvasható), hanem a 2005-ös Év Autója címet viselő Prius II-vel és a 2009-ben megjelent Prius III-mal is. Mivel az 1997-2003 között gyártott első Prius már nagyon öreg, ráadásul a kettesnél sokkal kevésbé komoly és sokkalta kisebb példányszámban készült, ma a kettestől számíthatjuk a hazai átlagautósoknak elérhető legnépszerűbb hibrideket. Pörögnek is a használtautó-piacon, jönnek szép számmal használtan külföldről, igaz, nem olyan mértékben, hogy a 20 legnépszerűbb importmodelllistájára felkerüljön a Prius. Legalábbis egyelőre, a DATAHOUSE-tól kapott információ szerint az idei év első felében 417 darabbal 39. helyen állt a használtan behozott autók listáján. A legnépszerűbbnek számító VW Passatból több mint hatszor ennyi érkezett ugyan, de így is az utcakép meghatározó része a használt, M-es, N-es rendszámú Prius.

 
A formák alapsémája, de még a tengelytáv is változatlan a Prius II óta. A magasság a Prius IV esetén a legszerényebb, az övvonal a Prius II-nél, így az adja a legjobb kilátást. A tolatóradar, illetve a kamera azonban nála is szükséges

A formák alapsémája, de még a tengelytáv is változatlan a Prius II óta. A magasság a Prius IV esetén a legszerényebb, az övvonal a Prius II-nél, így az adja a legjobb kilátást. A tolatóradar, illetve a kamera azonban nála is szükséges

Egyáltalán nem titok, hogy magam is Prius II tulajdonos vagyok kevéssel több mint 2 éve. A korrektül szervizelt, igazolható, leinformálható előéletű, ugyancsak külföldről hozottpéldánnyal olyan szinten elégedett vagyok, hogy nem sokkal később testvéremet is rábeszéltem egyre, majd az ő példányát kipróbálva és persze engem hallgatva és olvasva döntött a vásárlás mellett (felesége számára) az az ismerősöm is, aki kihozta autóját a Tanpályára (a miénk ugyanis éppen nyaralt a gyerekeimmel és a nagyszülőkkel). Bár van kollégám, aki szintén a mi autónk próbája alapján vásárolt egy újszerű Prius III-ast magának (majd Prius II-est a szüleinek), a teszthez egy olcsóbb, a hazai vásárlók számára érdekesebb hármast szerveztünk a Prius tulajdonosok Facebook-csoportjából.

Érdekes, hogy a későbbi divat ellenére a Prius II adja a legnagyobb méretű fényszórót, a Prius III legalább projektoros, akár LED fényszórója azonban jobban világít, a Prius IV már alapáron LED fényszórós

Érdekes, hogy a későbbi divat ellenére a Prius II adja a legnagyobb méretű fényszórót, a Prius III legalább projektoros, akár LED fényszórója azonban jobban világít, a Prius IV már alapáron LED fényszórós

A mogyoródi Groupama Tanpályára felsorakoztatott 2006-os, azaz már faceliftes, fullos felszereltségű Prius II piaci ára 1,8-2 millió forint környékén mozog, ez ugyanis egy bőrüléses, ülésfűtéses, navigációs, tolatókamerás, ráadásul konnektoros előfűtéssel is ellátott példány, benne a világ első parkolóautomatikájával. A 2009-es, navigációval és kamerával, valamint (IPA) automata parkolórendszerrel és már head-up display-jel is felszerelt Prius III ára ma már csupán 2,5-2,8 millió forint körülre tehető. Érdekesség, hogy a két használt Prius futása nagyon hasonló volt, a Prius II-ben 210, a III-ban 220 ezer kilométert mutatott a számláló. Mindkettő szervizkönyves, ugyancsak követhető előéletű, azaz óraállásaikban fölösleges lenne kételkedni. Hozzájuk képest a most még alsó hangon is 9,7 millió forintos Prius IV más világ, pláne az a 11,45 milliós bőrüléses tesztautó, ami az átlagvásárlóknak még inkább csak álom. De vajon mennyire érdemes vágyni rá, mennyire érdemes Prius II-ből Prius III-ba vágyni? Mennyire érdemes egyikről a másikra váltani? Ezt próbáltuk kideríteni a teszttel, ami inkább Prius-fanatikusok játéka volt, mint valódi összehasonlító-teszt, hiszen három különböző árkategóriát képviselő autó szerepelt benne.

 

Toyota Prius II, III, IV − méretek, tömegek
  Toyota Prius II Toyota Prius III Toyota Prius IV
Hosszúság (mm) 4450 4460 4540
Szélesség (mm) 1725 1745 1760
Magasság (mm) 1490 1490 1470
Tengelytáv (mm) 2700
Légellenállási együttható (Cd) 0,26 0,25 0,24
Csomagtér (l) 390 410 501
Menetkész tömeg (kg) 1375 1425 1395
Megengedett össztömeg (kg) 1725 1840 1790

 

Van, akinek jobban tetszik a küllős dísztárcsáitól megfosztott felnijű Prius, én jobban szeretem azzal. A 2006-os frissítés után példányok legkönnyebben a sárvédők Hybrid-feliratáról ismerhetők fel

Van, akinek jobban tetszik a küllős dísztárcsáitól megfosztott felnijű Prius, én jobban szeretem azzal. A 2006-os frissítés után példányok legkönnyebben a sárvédők Hybrid-feliratáról ismerhetők fel

A mai Priusok formai őse a 2003-ban, a New York-i Autószalonon már 2004-es modellévűként bemutatott Prius II. Ötajtós Kamm-formájával, Cd=0,26 alaktényezőjével elképesztően nagyot durrantott akkor. Hajtáslánca már ismerős volt az elsőből: 1,5 literes, változó szelepvezérlésű és Atkinson-ciklusú benzinmotor, ami ugyanúgy egy e-CVT nevű, elektronikus vezérlésű bolygóműbe hajt, ahogyan 68 lóerős és 400 (!) Nm nyomatékú villanymotorja is. A bolygóműben ráadásul van még egy generátor/önindító egység, ami akkor is tud külön dolgozni, amikor a villanymotor hajt. Ez a full hybrid hajtáslánc-séma azóta is a Prius sajátja, ettől olyan szenzációs a HSD, azaz Hybrid Synergy Drive rendszer.

Formában komoly előrelépés volt az 1,8 literes, teljes egészében szíjmentes Atkinson ciklusú motort alkalmazó Prius III

Formában komoly előrelépés volt az 1,8 literes, teljes egészében szíjmentes Atkinson ciklusú motort alkalmazó Prius III

Sokan támadják persze, hogy milyen borzalmas a fokozatmentes nyomatékosztás miatti sokszor egyenletes motorhang. Tény, hogy meg kell tanulni vezetni, ám nem nehéz ráérezni az ízére, az pedig több mint kellemes, hogy dugóban még a tizenéves Priusokkal is gond nélkül lehet villanymotorral csorogni, akár kilométereken keresztül is. Táblázatunkból látható, a Prius III már 1,8 literes benzinmotort kapott, ahogyan az azóta bemutatott Auris és Prius IV is. Ez azonban nagyjából semmitmondó paraméter. Ami számít, az a tömeg és a villanymotor nyomatéka. A Prius II-ből, de akár a IV-ből a III-asba átülve többen is azt néztük, hogy be van-e tolva a lábbal vezérelendő rögzítőfék. Az elindulási hajlam ugyanis a hármasban a leginkább tompa. Az abban megjelent Power módban persze tud lépni, a három autó közül hajszálnyi előnnyel az a legfürgébb a 100 km/órára gyorsulási adata szerint. A valóság viszont leginkább az, hogy mindegyik Prius elég jól mozog.

Ma még sokak számára nehezen emészthető a Prius IV formája, azonban vezetve könnyű beleszeretni és még a dizájnban is meglátni a szép részleteket

Ma még sokak számára nehezen emészthető a Prius IV formája, azonban vezetve könnyű beleszeretni és még a dizájnban is meglátni a szép részleteket

 

Toyota Prius II, III, IV − műszaki adatok
  Toyota Prius II Toyota Prius III Toyota Prius IV
Emissziós norma Euro 4 Euro 5 Euro 6
Hengerűrtartalom (cm3) 1496 1797 1798
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltómű e-CVT
Teljesítmény [LE (1/min)] 77 (5000) 99 (5200) 98 (5200)
Nyomaték [Nm (1/min)] 115 (4200) 142 (4000) 142 (3600)
Villanymotor teljesítménye, nyomatéka 68 LE, 400 Nm 82 LE, 207 Nm 72 LE, 163 Nm
Végsebesség (km/h) 170 180 180
Gyorsulás 0-100 km/h [s] 10,9 10,4 10,6
Fogyasztás − város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 5,5/4,2/4,3 3,8/4,0/4,0 3,3/3,3/3,3
Tesztfogyasztás (l/100 km) 4,2 4,0 3,3
CO2-kibocsátás (g/km) 103 92 76

 

Bár a hibridrendszer elve nem változott, generációról generációra nagyon sok mindenen finomított a Toyota, a motorterek teljesen eltérőek, a 12 V-os akku először a IV-esnél került előre

Bár a hibridrendszer elve nem változott, generációról generációra nagyon sok mindenen finomított a Toyota, a motorterek teljesen eltérőek, a 12 V-os akku először a IV-esnél került előre

A Toyota nem véletlenül hangsúlyozta, hogy a Prius IV motor-, illetve váltóvezérlése úgy módosult, hogy a kerekek sebessége és a motor fordulatszáma között jelentősebb kapcsolat legyen, ez erősen ki is jön, ezért az elődökénél autószerűbb a IV-es vezetése, leginkább a hármas pakolgatja szabadon a motor fordulatszámát. Persze ez is olyan, ami csak az autóba először ülőknek lehet zavaró, idővel ki lehet ismerni. És bár tény, hogy a legújabb Prius vezethetősége a legjobb, komoly lemaradásban az elődök sincsenek. Mindegyik „tesztautó” igen jól felszerelt volt, ám a Prius II-est (hála istennek) csakis 16 colos kerekekkel szerelték (Európa számára, Amerikában kisebb fékekkel, 15 colos kerekekkel futott), míg a Prius III és Prius IV számos verziója már 17 colos kerekeket kapott. A felfüggesztés elve azonban csak a IV-esnél változott, csatolt helyett kettős keresztlengőkaros lett a hátsó, ami a nagyobb és peresebb abroncsokkal szerelt kerekekkel is megdöbbentően jó csillapítást ad. A 17 colos felnikkel szerelt Prius III viszont, ha nem is vészesen, de érezhetően keményebb a 16 colost hordó II-nél. Hármasból persze 15 colos, olcsón gumizható verziók is léteznek, én azokra voksolnék.

Űrhajó volt 2003-ban a Prius II, itt jelent meg a középállásába mindig visszaugró apró váltókapcsoló. A faceliftes verziók érezhetően jobb minőségű műanyagokat kaptak, a légkondi viszont már a kezdetektől a kormányról is vezérelhető − az audiorendszerhez és a kihangosítóhoz hasonlóan

Űrhajó volt 2003-ban a Prius II, itt jelent meg a középállásába mindig visszaugró apró váltókapcsoló. A faceliftes verziók érezhetően jobb minőségű műanyagokat kaptak, a légkondi viszont már a kezdetektől a kormányról is vezérelhető − az audiorendszerhez és a kihangosítóhoz hasonlóan

Csúszós az ülések bőrkárpitja, sokkalta jobb az alap plüssbelső, a hátsó lábtér meglepő módon itt a legnagyobb, pedig a hátsó ülőlap hossza is. Már a Prius II is alapáron hat légzsákkal és ESP-vel szerelt, 5 Euro NCAP csillagos biztonságot adó Csúszós az ülések bőrkárpitja, sokkalta jobb az alap plüssbelső, a hátsó lábtér meglepő módon itt a legnagyobb, pedig a hátsó ülőlap hossza is. Már a Prius II is alapáron hat légzsákkal és ESP-vel szerelt, 5 Euro NCAP csillagos biztonságot adó

Csúszós az ülések bőrkárpitja, sokkalta jobb az alap plüssbelső, a hátsó lábtér meglepő módon itt a legnagyobb, pedig a hátsó ülőlap hossza is. Már a Prius II is alapáron hat légzsákkal és ESP-vel szerelt, 5 Euro NCAP csillagos biztonságot adó

Csupán 390 literes, de jókora padló alatti rekeszt adó, sík padlóval bővíthető és jól pakolható a Prius II csomagtere is

Csupán 390 literes, de jókora padló alatti rekeszt adó, sík padlóval bővíthető és jól pakolható a Prius II csomagtere is

A Prius legfontosabb jellemzőit − a világ első elektromos, leállított benzinmotorral is működő autóklímája, remek stop-start, rekuperáció, elektromos szervorkormány már a Prius II is adja, így vezetési, illetve utazási élménye az újabbaknál kisebb, 1,5 literes motorja ellenére sem drasztikusan különbözik az amúgy már teljesen szíjmentes és 1.8-as motorral szerelt hármasétól. A motorok természetesen folyamatosan fejlődtek a Priusokban, s ahogyan lett egyre jobb a karosszéria alaktényezője (0,26, 0,25, 0,24 a Cd érték a három generációnál), úgy lett egyre jobb a benzinmotor termikus hatásfoka is. A jobb alaktényező azt jelenti, hogy a Prius III-ban valamivel kisebb a szélzaj, de a kettesben sem vészes. És egyben azt is, hogy a Prius III több támadást kap „hangos” motorja miatt. Érezhetőbbek azonban a dizájnbeli különbségek, a III-as jobban körülöleli a sofőrt, jobban tart az ülése, ami főként itt jött ki élesen: a bőrkárpitos Prius II-est nem szívesen ajánlanám senkinek sem, sokkalta jobbnak tartom az alap plüssbelsőst. Mivel itt a Prius IV is bőrkárpittal szerepelt, az ülésversenyt jobb tartása miatt a III-as nyerte, legalábbis elöl. Hátul azonban a Prius II adja a leghosszabb ülőlapot és egyben legkényelmesebb ülést, de még a legnagyobb lábteret is.

 

Toyota Prius II, III, IV − belső méretek (saját mérés)
  Toyota Prius II Toyota Prius III Toyota Prius IV
Belső szélesség elöl (mm) 1425 1470 1480
Belső szélesség hátul (mm) 1400 1420 1440
Belmagasság elöl (mm) 910-960 880-960 940-1010
Belmagasság hátul (mm) 890 910 920
Hátsó lábtér 180 cm-es sofőr mögött (mm) 330 280 240
Ülőlap hossza elöl (mm) 510 510 500
Ülőlap hossza hátul (mm) 510 470 470
Csomagtér maximális szélessége (mm) 1480 1530 1450
Csomagtér szélessége a kerékdobok között (mm) 1000 980 960
Csomagtér magassága (mm) 350-650 310-650 450-700
Csomagtér hossza (mm) 900 870 880
Csomagtér hossza üléshajtással (mm) 1750 1750 1750
Raktérnyílás szélessége (mm) 980 1000 1030
Raktérnyílás magassága (mm) 1000 1010 910
Csomagtérküszöb magassága (mm) 20 0 100
Raktérperem magassága (mm) 670 700 690

 

Míg a Prius II-ben nem nagy kunszt átlépni a két első ülés között, a Prius III már jókora középső tárolórendszert kapott, az egész műszerfal jobban ránő itt az utasokra

Míg a Prius II-ben nem nagy kunszt átlépni a két első ülés között, a Prius III már jókora középső tárolórendszert kapott, az egész műszerfal jobban ránő itt az utasokra

Elődjéhez képest kisebb, de így is nagy hátsó lábteret, nagyobb belmagasságot és kényelmesebb, jobban tartó üléseket adó a Prius III Elődjéhez képest kisebb, de így is nagy hátsó lábteret, nagyobb belmagasságot és kényelmesebb, jobban tartó üléseket adó a Prius III

Elődjéhez képest kisebb, de így is nagy hátsó lábteret, nagyobb belmagasságot és kényelmesebb, jobban tartó üléseket adó a Prius III

A Prius III csomagtere 20 literrel nagyobb a kettesénél, ám sémájában változatlan, szintén méretes padlórekeszt rejtő

A Prius III csomagtere 20 literrel nagyobb a kettesénél, ám sémájában változatlan, szintén méretes padlórekeszt rejtő

Formában hiába sokkalta modernebb, hiába nagyobb benzinmotorral hajtott, valójában a Prius III nem tűnik akkora lépésnek a Prius II-höz mérten, mint amekkora volt a Prius II az I-hez mérten, vagy amekkora a IV-es a III-ashoz mérten. Hiszen a legújabb Priusban már csupán a hátsó ülés alá került az akkumulátor, csökkent annak a mérete és a tömege is, alacsonyabb a súlypont és a korábbihoz mérten a menetkész tömeg is. De az megvan, hogy még így is a Prius II a legkönnyebb a három közül? Nem akarom persze sztárolni, hiszen a (bemelegítési ciklust nélkülöző, azaz a valóságtól távoli) tesztkörökön ez hozta a „legmagasabb”, 4,2 l/100 km átlagot, míg a Prius III értéke kereken 4, a IV-esé pedig mindössze 3,3 l/100 km lett. Ha viszont az árakat nézzük, akkor 1,5-2 millió forintos árával ma egy Prius II nagyon jó ajánlatnak tűnik (megfelelő példány esetén).

Még jobb anyagok, még nagyobb tér a Prius IV-ben. Továbbá már akár távolságtartós tempomat, holttérfigyelő és indukciós telefontöltő is. Kereken 9,99 millió forintért már nagyon korrekt, bőr helyett szövetüléses verzió kapható

Még jobb anyagok, még nagyobb tér a Prius IV-ben. Továbbá már akár távolságtartós tempomat, holttérfigyelő és indukciós telefontöltő is. Kereken 9,99 millió forintért már nagyon korrekt, bőr helyett szövetüléses verzió kapható

Nem tűnik fel, de a három autó közül a Prius IV adja a legkisebb, persze így is nagy hátsó lábteret. Bár a tető itt a leginkább lejtős, mégis itt a legnagyobb a hátsó fejtér Nem tűnik fel, de a három autó közül a Prius IV adja a legkisebb, persze így is nagy hátsó lábteret. Bár a tető itt a leginkább lejtős, mégis itt a legnagyobb a hátsó fejtér

Nem tűnik fel, de a három autó közül a Prius IV adja a legkisebb, persze így is nagy hátsó lábteret. Bár a tető itt a leginkább lejtős, mégis itt a legnagyobb a hátsó fejtér

A Prius IV esetén kikerült a csomagtér alól a hibrid és a 12 V-os akkumulátor is, így lehet az minden addiginál mélyebb és nagyobb, 501 liter alapméretű

A Prius IV esetén kikerült a csomagtér alól a hibrid és a 12 V-os akkumulátor is, így lehet az minden addiginál mélyebb és nagyobb, 501 liter alapméretű

Erősen megfontolandónak mondanám, érdemes-e még 1-1,5 millió forint többletet fizetni a III-asért. Ami persze valóban többet tud, például adhat head-up display-t, vagy akár napelemes, a parkoló autó ventilátorát hajtó nyitható napfénytetőt is. Divatosabb, modernebb, kényelmesebb is (elülső üléseivel mindenképp) és valamivel nagyobb a csomagtere is, a frissebb forma felára azonban így is elég jelentős. Persze ott van az a tényező is, hogy mindenképp fiatalabb, mint elődje, ez azért is különösen fontos, mert a Toyotánál sokat ér, hogy az autók tízéves koráig hosszabbítható a hibridrendszer, így az egységesen Ni-MH akkumulátorok garanciája is. Utóbbi hibájától sem kell vészesen tartani persze. Bár a Toyota csak egész egységként (~450 ezer forintért) cseréli az akupakkot, a honi szakemberek a nem túl gyakori problémák ellenére is ráálltak már a cellánkénti javításra. Hiba egyébként sem jellemző a Priusokra, a legtöbb példány csupán olajcserékkel fut éveket, még a fékek is tudnak nem ritkán 200 ezer kilométert szolgálni (az intenzív rekuperáció miatt ugyanis sokkalta szerényebb terhelést kapnak, mint egy normál autóban).

Bár a Prius IV a legjobban vezethető, fényévnyi különbség nincs a generációk között. Mindegyik jóindulatúan alulkormányozott Bár a Prius IV a legjobban vezethető, fényévnyi különbség nincs a generációk között. Mindegyik jóindulatúan alulkormányozott

Bár a Prius IV a legjobban vezethető, fényévnyi különbség nincs a generációk között. Mindegyik jóindulatúan alulkormányozott

Mennyire éri meg a Prius IV? Nagyon. Bár a használt példányokhoz mérten drága, ám nem is szabad hozzájuk mérni. Egy nagyon finom műszer, ami − sokak számára nehezen emészthető − formájával is jelzi, hogy forradalmár. Fogyasztása akár villanyautós költséget, illetve valós emissziót közelítő lehet, hiszen egy-egy résztávon gond nélkül 3 l/100 km alá vihető. Ha pedig azt nézzük, hogy mennyit spórol szerény fogyasztásával a hasonló teret és kényelmet adó konkurensekhez mérten, elődeihez hasonlóan ugyancsak erősen ajánlott vételnek mondható.

Mindhárom szerethető, ajánlható, természetesen erőteljesen más árkategória. Nemzedékről nemzedékre csökkent a fogyasztás, a IV-es esetén drasztikusan

Mindhárom szerethető, ajánlható, természetesen erőteljesen más árkategória. Nemzedékről nemzedékre csökkent a fogyasztás, a IV-es esetén drasztikusan

Az a kérdés könnyedén megválaszolható, hogy melyik Prius a legjobb: a legújabb. Egyértelműen érezhető a fejlődés a generációk között, azt pedig minden egyes vevőnek magának kell tudnia, hogy melyiket tudja, kívánja megengedni magának, a három generáció nem egy vevőkört szolgál ki, de ez a három nemzedék ma egy igen széles kör számára kínál józan, környezetbarát és mégis nagyon komfortos autózást.