Plug-in Priusokkal ünnepeltük a Toyota 20 éves hibridjét

Forrás: Tolnai Márk. autonavigator.hu

Húszéves Toyota Priust vezettünk, a japánok hibridjét ünnepeltük, majd az új Prius Plug-in hibridekkel kompoztunk egyet.

 

%KA%Alcsútdobozról indultunk a második generációs konnektoros Priusokkal, hogy emissziómentesen vegyük be a Budapest környéki dombokat%KA%

Alcsútdobozról indultunk a második generációs konnektoros Priusokkal, hogy emissziómentesen vegyük be a Budapest környéki dombokat

Magyarországon tartotta régiós menetpróbáját a Toyota Prius Plug-in Hybrid második (a Prius IV-en alapuló) verziója, ám nem csak ezen apropóból látogattak el hazánkba a még leginkább cseh és lengyel rendszámos konnektoros Priusok. Idén 20 éves ugyanis a Toyota hibridje. Na jó, persze csak bizonyos értelmezésben tekinthető 20 évesnek, hiszen már 1977-ben is volt gázturbinás hibridjük a japánoknak a Sports 800 személyében. Később haszonjárművekbe és buszokba telepítettek, akkor még csupán párhuzamos hibrid rendszereket. Egészen 1992 januárjáig kellett várni, hogy a Toyota bejelentse: a lehető legalacsonyabb üzemanyagfogyasztású személyautón dolgozik. 1995-ben be is mutatkozott a Tokiói Autószalonon a már Prius (elsőrangú, elöljáró) névvel ellátott G21 koncepció. Két évvel később debütált a már jól ismert első Prius generáció egy olyan korszakalkotó, már Atkinson-ciklusú, de egy még mindössze 58 lóerős benzinest és 40 lóerős elektromos motort kombináló hajtáslánccal, ami ma is megállja a helyét. Tulajdonképpen a Prius 20. évfordulóját ünnepeltük most a legfrissebb plug-in modellekkel.

%KA%Formájával hasonlít hagyományos hibrid társára, mégis teljesen más a konnektoros Prius. Extravagáns részletei közé tartoznak a négy részre osztott fényszórók és az ívesen megtört hátsó szélvédő, hogy többet ne soroljak%KA% %KA%Formájával hasonlít hagyományos hibrid társára, mégis teljesen más a konnektoros Prius. Extravagáns részletei közé tartoznak a négy részre osztott fényszórók és az ívesen megtört hátsó szélvédő, hogy többet ne soroljak%KA%

Formájával hasonlít hagyományos hibrid társára, mégis teljesen más a konnektoros Prius. Extravagáns részletei közé tartoznak a négy részre osztott fényszórók és az ívesen megtört hátsó szélvédő, hogy többet ne soroljak

%KA%A nap fénypontja volt, mikor kompra tettük az összes Prius Plug-int. Nagy zárlat lett volna egy süllyedéskor%KA%

A nap fénypontja volt, mikor kompra tettük az összes Prius Plug-int. Nagy zárlat lett volna egy süllyedéskor

Alcsútdobozról indultunk életünk leglassabb autóversenyére a második generációs konnektoros Priusokkal. Nemzetközi menetpróbája után már részletesen kiveséztük a legfrissebb Priust, de egy hazai próba is szokott újdonságokat tartogatni. Az eco race győztese az volt, aki a legkisebb átlagfogyasztással ér el Visegrádig. Mindez szenvedősnek hangzik, de nem az új Prius Plug-inokkal. Nem csak az 1,8 literes, 98 lóerős benzinmotor, de két villanymotor és a 8,8 kWh-ás lítium-ion akkumulátor is segítségünkre volt, hogy minimális fogyasztással és károsanyag-kibocsátással keljünk át a hegyi utakon. EV módban igazi élményautó, komolyat lép villanymotorjaival, még tetemes tömegétől függetlenül is. Persze ekkor jobban fogy NEDC ciklus szerinti 63 kilométeres emissziómentes hatótávja is, hibrid módban ellenben meglepően lassan, bár ekkor a teljesítmény is visszafogott (hiszen akkor csak az egyik villanymotorjával hajt).

%KA%Itiner és rajtszám, ez tényleg rali volt, bár más, mint amihez hozzászoktunk. Itt nem a tempó számított, sokkal inkább az átlagfogyasztás%KA% %KA%Itiner és rajtszám, ez tényleg rali volt, bár más, mint amihez hozzászoktunk. Itt nem a tempó számított, sokkal inkább az átlagfogyasztás%KA%

Itiner és rajtszám, ez tényleg rali volt, bár más, mint amihez hozzászoktunk. Itt nem a tempó számított, sokkal inkább az átlagfogyasztás

%KA%A fedélzeti komputer 98/100-ra értékelte gazdaságosságom, hiszen én voltam a pilóta az eco futamon. Bár 1,8 liter/100 km-es átlagot mutatott a fedélzeti komputer, utánaszámolással kiderült, hogy 1,6 liter valójában, és ezzel megszereztem a harmadik helyet%KA%

A fedélzeti komputer 98/100-ra értékelte gazdaságosságom, hiszen én voltam a pilóta az eco futamon. Bár 1,8 liter/100 km-es átlagot mutatott a fedélzeti komputer, utánaszámolással kiderült, hogy 1,6 liter valójában, és ezzel megszereztem a harmadik helyet

180 kilóval nehezebb a hagyományos hibrid testvérénél, ezért kevésbé mozgékony a plug-in változat, a vezethetősége viszont így is közvetlen. A kormányzás él, a lábunkban érezzük a motorok minden mozzanatát és az azok közötti átváltást. A futómű puha, komfortos, a legnagyobb kátyúkon is finoman suhan át. A belső közel azonos a Prius négyesével, azért persze néhány újító megoldást elrejtettek itt is. Ilyen az oldalra nyíló könyöklő vagy a kettéosztott, de már csak kétszemélyes hátsó ülés, a műszerek természetesen plug-in specifikusak. Szerencsére benzinmotorját csak ritkán halljuk, így már talán kevesebbeknek fájó a fokozatmentes osztást adó bolygómű. Az anyagok jó minőségűek, ami 12,6 millió forintos alapárával el is várható, praktikusságából viszont vesztett a nagyobb akkumulátorpakk miatt: főleg a csomagtér látta kárát, ami így már csak 360 literes az alap Prius 501 litere helyett. Mellette szól viszont, hogy elődjéhez képest most már csökkent a plug-in felár, a villanyos hatótáv ellenben bő kétszeres. Annyi biztos, hogy nem sokat tettünk hozzá a pilisi erdők pusztulásához és a fokozott zajszigetelésnek köszönhetően számunka is csendes, nyugodt környezetet varázsoltak a konnektoros Priusok egy jó beszélgetéshez. Ez is élmény, csak más.

%KA%A Prius IV-hez hasonló, részleteiben mégis más a Prius Plug-in Hybrid beltere, de mindenképp jóval halkabb és kulturáltabb%KA%

A Prius IV-hez hasonló, részleteiben mégis más a Prius Plug-in Hybrid beltere, de mindenképp jóval halkabb és kulturáltabb

%KA%Hagyományos társánál jóval kisebb csomagtérrel szolgál a plug-in Prius, cserébe akkumulátora is nagyobb kapacitású. A töltő külön rekeszt kapott a magas padló alatt, az ajtó ugyanolyan büszkén mutatja szénszálas mivoltát, mint a BMW i3%KA% %KA%Hagyományos társánál jóval kisebb csomagtérrel szolgál a plug-in Prius, cserébe akkumulátora is nagyobb kapacitású. A töltő külön rekeszt kapott a magas padló alatt, az ajtó ugyanolyan büszkén mutatja szénszálas mivoltát, mint a BMW i3%KA%

Hagyományos társánál jóval kisebb csomagtérrel szolgál a plug-in Prius, cserébe akkumulátora is nagyobb kapacitású. A töltő külön rekeszt kapott a magas padló alatt, az ajtó ugyanolyan büszkén mutatja szénszálas mivoltát, mint a BMW i3