Lendvai Zsolt

 

Napelemekkel szereli fel az új Prius plug-in hibrid példányait a Toyota. Először csak a Japánba és Európába szánt modelleknél lesz elérhető ez a megoldás, de később más országoknak készülő Priusokra is kiterjeszthetik.

 

A napelemes panelek szinte az egész tetőt beterítik. Az így keletkező energiát álló helyzetben az akkumulátor töltésére használja fel az autó elektromos rendszere. Menet közben pedig különböző fogyasztók működhetnek róla, úgy mint a klíma vagy éppen a világítás.

Az Amerikai Egyesült Államokba később érkezhetnek majd meg a napelemes Priusok. Bár számos államban magas a napsütéses órák száma, így igen hatékonyan működne a rendszer, könnyebb azonban kimondani, mint megvalósítani azt, hogy egy-egy ilyen autót forgalomba helyezzenek az országban.

A japán és európai piacra szánt Priusok napelemeit ugyanis egy megerősített üvegfelületre rögzítik, az USA-ban pedig így nem felelne meg a törésteszteken. A Toyota már dolgozik a megoldáson, ugyanis nem szeretnék kihagyni Amerikát. A napelemes Priusok ára egyelőre nem ismert, és azt sem tudni pontosan, mikor kerülhetnek a kereskedésekbe az első példányok.